2013/03/05

Régiósítási játszma in ... dul!



Régiósítási játszma in … dul!

Megfigyeltem, hogy amikor a politikusok és közéleti hangadók nem akarják vagy nem tudják megmagyarázni valamely téma elvi hátterét ugyanolyan könnyedséggel utalnak Európára, mint régebb szoktak Marxra, vagy más összefüggésben manapság a bibliára (avagy a jereváni rádióra)  szeretnek hivatkozni. Amiről ők maguk sem tudnak semmit (és ezért hallgatniuk arany lenne), vagy esetleg úgy került napirendre, hogy semmiféle elvi alapra még csak nem is gondolt, aki “bedobta”, akkor azt mondják: “ajrópai követelmény, ajrópa megmondta” ….(Marxal is így voltak és a biblia is folyton erre való). Na, most a régiosítás fölöttébb való szükségességét “üzente meg ajrópa”, nem a reálisan létező, hanem az amelyik a régi Moszkvának a megfelelője, az a Brüsszel, amelyik mindent meg szokott mostanában mondani, nem igaz? A régiósítással peniglen az a helyzet, hogy azt Băsescu “mondta meg”, mégpedig úgy, hogy Európával fenyegette meg a volt ellenzéki pártokat és zsarolta az RMDSZ-t. De, mint lenni szokott az elnök és az ország végtelen nagy pechjére (emlékeznek, a karcsusított parlamentről még népszavazást is kieröltetett csakhogy újraválasszák, aztán meg jó nagy parlament lett belőle), pártja törpe ellenzékké vált és most “ezek” a hatalmasok, az elnök ellenségei, kapták fel a régiósítás ötletét. Az elnöki “megmondás” mögött sem volt semmiféle elvi (európai) meggondolás, a helyi adminisztráció maffiozóit fenyegette meg, no meg a választott és renitenskedő megyei tanácselnököket, hogy kihúzza alóluk a talajt, az új “terv” is csak ennyin alapszik: megfenyegetni a maradék pédélés helyi akarnokokat és korrupt tisztviselőket, helyükbe ültetni a “mieinket”, no aztán meg, megmutatni a magyaroknak/székelyeknek, merre is terem a sokat áhitott otonómia. Mert, ahogy ismétcsak lenni szokott, a dolognak van persze egy etnikai vonzata is, mert ugye arra is gondolha(tt)nak a központi elvtársak (akarom mondani urak, vagy mi?), hogy egyúttal szarvát lehetne letőrni a sok tartalmatlan autonómiázásnak és az állandósulni látszó zászlólobogtatástól lehetne kedvét elvenni a két maradék magyar (urambocsá’ székely) megyefőnöknek.
Világos kell(ene) legyen tehát, hogy itt szakmai vitát nyitani nem érdemes, meg nem is lehet. Mert egy eleve politikai zsarolásként, a központ fenyegetéseként indított akciót nehéz decentralizációnak, átgondolt adminisztratív reformnak, az ügyintézés és hivatalszervezés racionalizálásának nézni (esetleg erős tudatmódosítók használatával lehetne csak). Hiteles szakmai vitát azért sem lehet(ne) lefolytatni, mert azok a sarkallatos adatok – demográfiai, gazdasági, társadalmi, kulturális, stb. számsorok -, melyek ismerete mellett tervezni lehetne az új régiókat szinte teljességgel hiányoznak, ami van az sokszorosan megbízhatatlan. Azok a gumikritériumok, melyeket az unió valóban megfogalmazott a régiók kialakításával kapcsolatban, ezért is alkalmazhatatlanok. Feleslegesnek is tekinti minden párt a vitát, kivéve persze a kisebbségi szövetséget, mely nagyon nekiveselkedett a reménytelen “harcnak”, mert elkezdett ebben az ügyben is össze-vissza- és szétnyilatkozni (miután van egy viszonylag megalapozott, sőt a szenátuson hallgtólagosan átvitt régióterve, hirtelen azt nyilatkozta, hogy csak Erdélyben érdekelt – puff neked etnikai jelleg elfedése -, majd mindenki fujja a magáét, lesz vagy 12-13 régió mondják, de persze Borboly másként képzeli, mint Cseke, Csutak hümmög, a háromszéki kiskirályok még várnak a különvélemény bejelentésével, Kolozsvár mozgolódik, ésatöbbi, stb.). Téves viszont azt gondolni, hogy az áteröltetett régiósítás kihúzza az autonómiázás méregfogát, sőt minden valószínűség szerint a radikálisok malmára hajtja majd a vizet, az át nem gondolt intézkedés visszájára fog elsülni (ki tudja hányadjára már), s erre talán a politikai háttér-vitákban és alkukban is érdemes hivatkozni.
A központ pedig a nyolc eddigi, valamilyen nyelvi csúsztatás folytán (ismét “ajrópa”, na) fejlesztési régiónak nevezett, de statisztikai régiónak is csapnivaló, egységet akarja keményebb adminisztratív funkciókkal felruházni, elvonva döntési és intézkedési jogokat a megyei szintről és felvinni azokat az újonnan alakított régiókhoz. (Olyasmi ez, mint a posztországokban mindefele ismeretes “felfele buktatás”, a megyék rosszul, de legalábbis bizonyos kérdésekben önállóan  jártak el, nosza decentralizáljunk és buktassuk felfele a dolgot, vegyük el tőlük és nyomjuk fel a régióhoz a döntési-intézkedési jogot, ott jobban kontrollálni tudja a központ, értik ugye?) Az ügyeket és döntési hatásköröket a központhoz és nem a lakossághoz tervezik közelebb vinni, a fordított szubszidiarítás elve szerint ugye (már megint “ajrópa”?)  és persze még nagyobb kontrollt akarnak, regiós szinten.
Az új régiók, melyeket minden elvi-ügyviteli filozófia nélkül azért hoznának létre, hogy középszintű adminisztrációt alkossanak és funkciókat vonjanak el a megyei szintektől, szemmel láthatóan ugyanazon az elven fognak működni, mint az eddigi forráselosztási (allokáció és redisztribúció) rendszer. Az viszont teljesen arbitrális, önkényes volt: a csókosoknak jut; értsd párt- és egyéb klientúrának, saját pereputtynak, a többiek meg vigyázzanak hogyan szavaznak, hát nem? Kívülállóknak, politikai ellenfeleknek legföntebb, ahogy mondani szokás, “járni járna, de nem jut”, ez a lobbitörvény nélküli lobbi farkastörvénye, leánykori nevén pedig rendszeres és általános közéleti korrupció (félreértés ne essék, ebben azok is sűrűn részt vettek, akik “magyarként/székelyként” /óvatos vagyok, mert azt hiszem a rommagyarság megnevezésére a pc név manapság, a székely/ miniszterkedtek, vagy legalábbis miniszterasszony szoknyája körül legyeskedtek, az elmúlt kormányzás alatt).
Alighanem a legértelmesebb ellenlépés az lenne, ha mindenki bojkottálná a régiósítás ügyét és sikerülne elnapolni, jegelni a kérdést, minden esetre a legkisebb veszteség elve ezt diktálná. Ha csak nem akarjuk, hogy egy újabb kifizetőhely jöjjön létre a klienseknek és még egy olyan intézmény, ahol – mi többiek - “fejjel nyitogathatjuk az ajtót”, ráadásul a szilvapálinkát és a májashurkát a bukaresti ügyintézők továbbra is szeretni fogják, és kopogtatni való ajtó marad ott bőven…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése