2013/04/30

Szép új, McMiccs-és-sőr, világ



Szép új, McMiccs-és-sőr, világ

Globalizálódunk és lokalizálódunk (lásd még glokalizáció), vagyis az amerikai típusú világterjeszkedés jelképe, holnaptól figyelembe veszi sajátos ízlésünket és – május egyre – papírízű miccseket dob piacra, az abban érdekelt romániai nagyközönség számára, örvendezzünk. Gondolom sok rommagyar méltányolná, ha előljáróink jövőre kijárnák a cukrozott és diózott papírízű Mc-kürtöst is (leánykori nevén „kúrtóóós kolács”), már a kisebbségi jogok biztosításának örvén, hogy végre mi is belépjünk a nagyvilág sorába, legalábbis junk food kategóriában.
            Na, de komolyra fordítva, holnap Május elseje, a munka és a dolgozók ünnepe és nincs már sem „munkásököl vasököl”, aki odacsapna, de még csak lelkes speechek és utcai megmozdulások-tiltakozások sem várhatók szép hazánkban, mint minden bizonnyal lesznek szerte a kapitalista világban, ahol böcsületje van még a baloldaliságnak. Nálunk a munka ünnepe hétköznapi piknik, pedig a kibontakozó és elhúzódó világválság, a kapitalizmus rendszer-válságának, legnagyobb vesztesei minden bizonnyal újfent mi – a periféria - szegény vagy feltörekvőnek mondott országainak lakosai leszünk. Aztán  mielőtt rám förmedne akárki is, hogy nálunk, ha nem tudnám, éppen baloldali(nak mondott) kormány van és miért is kellene fellépni ellene, hadd jegyezzem meg, hogy a baloldali kormány még a progresszív adózás régi szocdem vívmányának visszavezetésében sem jeleskedett ezidáig. Mit mondhatnék a munka törvénykönyve „helyreigazításának” elmaradásáról és a munkahelyteremtés, jövedelemnövelés, társadalombiztosítás, egészségügy, stb. baloldali értékeinek állapotáról? Tudunk-e bármiféle intézkedésről, mely a szegényeken segít, marginális csoportokat integrál, tanulási és karrierépítési lehetőségeket teremt és mindenekelőtt decens és emberhez méltó életfeltételeket biztosító jövedelmeket eredményez? Költői kérdések persze, mert akármennyire is pontatlanok a „hivatalos” statisztikák: országunk és régiónk Európa legelmaradottabb, legszegényebb övezete. Olyannyira rosszul állunk, hogy lassan minket már „kizsákmányolni sem akar” a globális nagytőke. A lakosság egyre nagyobb szegmense kell külföldre távozzon, hogy ott hagyja magát bagópénzért kizsigerelni, az itthoniak pedig „megélhetési parasztok”-ká lesznek, vidékre szorulnak ki, apró kis háztájiból próbálnak nyomorúságos körülmények között „túl”-élni. S, közben szinte mindenkit megtéveszt – a médiák pedig szinte kizárólag őket ajnározzák – az a föltűnő és hivalkodó, nagyarcú kisebbség, mely a rendszerváltás nyertese: az ügyeskedők és pofátlan garázdák, a politikai felvilág és a bünöző alvilág határán lebzselő törpe minorítás, korrupt, felfuvalkodott és urhatnám tagjai, akiktől nem látjuk az indokolatlanul csendes, kiszolgáltatott, vesztes és egyre reménytelenebb, szervezetlen többséget. Egyszóval – piknikezés helyett - hangosan kellene kiáltanunk, az igazságtalanságok és a mindent fölülmúló korrupció, a kizsákmányolás, az elnyomorodás és hanyatlás okán, de nincs itt baloldali mozgalom, nincs hiteles baloldali párt (sem román, sem rommagyar) és még szakszervezetek sincsenek, akik világgá kürtölhetnék a munka és a munka világának nyomorúságát. Itt tartunk most, és kilátásaink sem rózsásabbak.
A baloldali mozgalmak (azok hagyományos szocdem formájától, az új progresszív és olykor anarchista balos mozgalmakig) különösen rossz történelmi pillanatukat élik, posztszocialista térségünkben. Ha igaza van ugyanis Immanuel Wallerstein-nek (és társainak), akkor a kapitalista világrendszer strukturális válságával, és nem csupán egy múlandó (ciklikus) krízisével van dolgunk. Meglátása szerint az elkövetkező harminc-negyven eztendőben fog eldőlni, hogy a kapitalista világgazdaság és társadalmi rendszer, a válságot követően, egy még egyenlőtlenebb és még kevésbé demokratikus, vagy pedig egy egyenlőbb és részvételibb társadalom fele fog elmozdulni[i]. A kérdés eldöntésében a globális baloldali társadalmi mozgalmaknak meghatározó szerepük lehet. Mi (a régiónk egészét értve itt) pedig kimaradni látszunk ebből az újraformálódó világból, kozkáztatva azt, hogy a „következő világ” elszenvedői is mi leszünk, megalkotói pedig mások és máshol vannak, ne is csodálkozzunk, ha újra vesztesekké válunk, ha nem lesz az új világban sem szavunk.
És ide kívánkozik a megjegyzés: a rendszerváltás kudarca abban is megmutatkozik, hogy nem jött létre hiteles és hatékony bal-, illetve liberális oldal, hogy a jobboldal és a szélsőjobb becsatornázta, kisajátította azokat a témákat is, amelyeket a baloldalnak és liberálisoknak kellett volna, és nemzeti, sőt nacionlista és xenofób, liberálbolsizós rigmusokba foglalta a globalizáció-kritikát, a kapitalista rend bírálatát, a kisemberek mindennapi életének és konfliktusainak kérdéskörét, stb.
Két Mcmiccs (vagy reménybeli Mckürtös) és sok sőr közepette, talán ez kellene foglalkoztasson e majálison.


[i] V.ö. Immanuel Wallerstein, 2011, Structural Crisis in the World-System. Where Do We Go from Here?. Monthly Review, 62, 10,31-40 pp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése